Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A "MOSON MEGYEI" Hagyományőrző Egyesület

2011.04.02

 

A „MOSON MEGYEI” Hagyományőrző Egyesületet, mint közhasznú szervezetet a cégbíróság 2001. július 6-án jegyezte be, tagjainknak a kultúra területén végzett munkája azonban egészen 1984-ig követhető vissza. Az egyesület elnöke Keresztény Gyula, elnökhelyettesek: Csillag József és Takács István.

 

Az egyesület meghatározó csoportosulása a Kislaptáros Népzenekar. A Kislaptáros nevet 1987-ben vették fel, mely egy szigetközi halászfoglalkozást takar. Az öregek még emlékeznek arra, hogy régen halászbukorban halásztak. A bukor tagjai közül az, aki a parton tartotta a háló végét, illetve az egész háló, a halak súlyát, az volt a laptáros.

A névválasztás összefügg a zenekar céljaival, feladataival. Elsősorban Szigetköz zenei múltját szeretné feltárni, azaz összegyűjteni a még fellelhető dalkincset, zenei hagyományanyagot, és rekonstruálni.

 Szeretnék  a már kevés fellelhető hangzó anyag alapján autrentikus előadásmódban megszólaltatni a lejegyzésekben szereplő népdalokat, valamint feldolgozásokban bemutatni.